Aktualitások

A Majolikatelepen dolgozó művészeket bemutató sorozatot Endre Béla festőművésszel zárom.

Endre Béla (1870-1928) Tornyaihoz hasonlóan az alföldi iskola egyik jeles képviselője volt, aki 1910-től minden nyáron Mártélyon alkotott. A Majolikatelep ötletadója, művészeti vezetőként haláláig a gyár meghatározó egyénisége volt. Fontos kiemelni: nemcsak az alapítás időszakában volt tevékeny, de az első világháború idején, a legnehezebb időkben is mindent megtett a termelőképesség és az szakmai minőség megőrzéséért. A gyár életében mint művész is rendkívüli aktivitással vett részt. Több száz kerámia tervrajza tükrözi tervezői tevékenységét. Mottóját a következő idézete adja vissza a legjobban: „Ne akarjunk Zsolnaykat alkotni. Ne úgy nézzék ezeket a cserepeket, mint valami finom majolikát, hanem mint holmi lelkes játékot, szerelmeskedést a primitív anyaggal…”. Azt remélem, hogy az alább bemutatott Endre Béla kerámiák méltó illusztrációi lesznek az előző gondolatnak.

Nagyon sok olyan egysége van a népi szecessziós kerámiagyűjteménynek, amire büszke vagyok. Pásztor János Menyasszonyai, Badár koronás és Bozsik hattyúnyakú vázái és sorolhatnám még hosszan. De mégis, a szívemnek talán a legkedvesebb az a 11 kerámia, amit Endre Béla tervezett. Különösen az elsőnek bemutatott kis váza, ami 1912-es évszámával a legkorábbi Majolikatelepen készült kerámia. Itt még a logó sem tűnik fel, csak EB HMV betűszavak. A neves gyűjtő, Horvay Tibor ajándékaként került hozzám, hálás köszönetem érte. Korban ezt követi a nemrég Kollányi Gyulától megvásárolt pávaszemes díszítésű kisváza 1917-ből. Az 1919-es évszámmal jelzett sokszínű és lila fürtös díszítésű vázácskákat a Pozsonyi út egy neves műkereskedőjétől tudtam megvenni hosszas alkut követően. Ő a vázákat kiemelkedő kvalitású Wiener Werkstatte termékeknek gondolta és ez alapján árazta be őket. Azt gondolom, a tárgyak stílusát tekintve nem sokat tévedett, az elvárt árral annál nagyobbat. Végül mindkettőnk örömére megegyeztünk. Az évszámos darabok közül az Ecseri Piacon levadászott füles kiöntő a legfiatalabb 1921-es dátumával. Itt megjelenik vastag írókával a HMV MTM márkajel is. Az utolsó öt tárgy már a klasszikus mélynyomott négyszögpecséttel jelzett darab, amit kiegészít egy karcolt vagy írókázott nyomtatott „E” betű, utalva a tervezőre. Korban ezek fiatalabbak mint az elsőként bemutatott darabok.

Ezzel a kis írással lezárom a Majolikatelep alapítóit bemutató sorozatot. Remélem sokaknak tetszettek a bemutatott tárgyak. Jövő héttől újabb népi szecessziós cserepeket mutatok be és ahogy korábban már utaltam rá, a családunk egyéb (papírrégiség, könyv, néprajz és festmény) gyűjteményeiből is fogok izgalmas tárgyakat bemutatni.

https://www.folkartnouveau.com/component/sjk2filter/?Itemid=311&isc=1&xf_2=13

A Majolikatelepen dolgozó művészeket bemutató sorozatot a héten Tornyai János festőművésszel folytatom.

Tornyai János (1869-1936) az alföldi iskola kiemelkedő mestere volt. Hódmezővásárhely ösztöndíja segítségével Budapesten elvégezte a Mintarajziskolát, majd Kallóshoz hasonlóan ő is Párizsba, a Julian Akadémiára került. A francia impresszionista festészet közvetlenül nem érintette meg, mesterének és példaképének Munkácsy Mihályt tekintette. Ezt követően tért vissza Vásárhelyre, ahol a közélet jeles képviselőjévé vált. Így került közel a Majolikatelephez, aminek egyik alapítója volt. Bár sokan mind a mai napig az ő személyével azonosítják a gyárat, fontos tisztázni, hogy Tornyai nem sokkal több mint egy évig alkotott ott. Sajátos elképzelései voltak a Telep szerepéről és az ott folyó alkotómunkáról, amit társai nem mindig fogadtak el. Ez értelemszerűen konfliktusokhoz, majd 1913. decemberében végleges szakításhoz vezettek. Tornyai még az alapításkor befizetett pénzét is visszakövetelte, amit a társai nem tudtak neki kifizetni. A helyzetet megoldásaként önhatalmúlag lefoglalta Endre Béla néhány festményét, amit társa száradni nála hagyott. Ez a történet is rávilágít arra, hogy bár az alapítók közül vitathatatlanul Tornyainak volt a legerősebb egyénisége, mégis elhanyagolhatóan keveset tett szervezőként és vezetőként a gyár fellendüléséért.

Gyűjtői szempontból különösen izgalmas Tornyai személye, hiszem a Majolikatelepen eltöltött rövid idő alatt nem sok kerámiát készített. Nekem is mindössze kettőhöz sikerült hozzájutnom az egyik aukciós oldalon. Érdekes, hogy mindkét tárgy ugyanonnan bukkant fel és visszavezetve az egykori tulajdonos Tornyai személyes ismerőse, barátja volt Hódmezővásárhelyen. Az első képen mutatott tárgy nem sokkal Tornyai távozása előtt, 1913. augusztusának elején készült. Tornyai jellegzetes karakterei ismerhetőek fel jelzésen. A második tárgy ennél érdekesebb, hiszen a szignó mellett 1916 szerepel, amikor már Tornyai nem alkotott a Telepen. Feltételezhetően ez a tárgy -talán kísérleti jelleggel- Hódmezővásárhely valamelyik másik műhelyében készülhetett. Talán konkurenciát akart teremteni? Attól félek, hogy ez már sosem fog kiderülni.

Tornyai kapcsán először szeretném megragadni az alkalmat, hogy olyan tárgyakat is bemutassak, amik nem a népi szecessziós kerámia kategóriába sorolhatóak, viszont gyűjteményünk részét képezik. A jövőben szeretnék ilyen tárgyakat, festményeket, könyveket és papírrégiségeket is bemutatni remélve, hogy sokak tetszését el fogják nyerni. Most két tájképet ajánlok az érdeklődők figyelmébe Tornyai életművéből, amin mesterien mutatja be az Alföld szépségét. A képek ereje talán abban rejlik, hogy a művész valóban ismerte a tájat és azért szenvedélyesen rajongott is.

A Majolikatelepen dolgozó művészeket bemutató sorozatot a héten Kallós Ede szobrászművésszel és Smurák József műépítésszel, a gyár első igazgatóival folytatom.

Kallós Ede (1886-1950) hódmezővásárhelyi születésű szobrász, aki tanulmányait az Országos Iparművészeti Iskolában kezdte meg, de állami ösztöndíjjal Párizsba került. Onnan hazaköltözve Budapesten telepedett le. Hódmezővásárhelyi művésztársai ott keresték meg a Majolikatelep ötletével, amihez azonnal csatlakozott. A Telep szövetkezetté alakulásakor ő lett a vállalat egyik igazgatója. A Majolikatelepen végzett alkotói munkája kezdetben különleges vázákat eredményezett, de később szobrászi igényű alkotásai is megjelentek a termékpalettán. Híres a nagy Krisztus-fej, amely terrakotta és mázazott formában is ismert, a Kölcsey-portréja és a Madonna domborműve, ami számos középület díszeként országszerte fellelhető.

Smurák Józsefet (1883-1943) az aradi főépítészt Rubletzky Géza ajánlotta az alapítók figyelmébe. Akkor éppen az aradi kultúrpalota szobrászati munkáin dolgozott. A Telep szövetkezetté alakulásakor ő lett a vállalat másik igazgatója Kallós Ede mellett. Kiemelkedő munkát végzett a munka irányításában és a gyár világháború utáni újjászervezésében. A többi művészhez hasonlóan a kezdeti években ő is készített vázákat és egyéb dísztárgyakat amit mélynyomott, bélyegzős SMURÁK felirattal jelzett.

Címképnek a gyűjteményből Kallós Ede egy különlegesen szép szecessziós vázáját választottam. Ez reprezentálja a legjobban, hogy a szobrászmester milyen kiváló érzékkel tudott magas színvonalú dekort is tervezni. Emellett bemutatom a fent leírt nagy Krisztusfejet, amiből a gyűjteményben két darab is van, illetve egy izgalmas, még sehol sem reprodukált Keresztelő Szent János büsztöt is. Utóbbi érdekessége, hogy egy nagyméretű mélynyomott körpecséttel van jelezve, amivel eddig csak a Medgyessyhez köthető tárgyakon találkoztam.

Smurák József korai tárgyai szinte fellelhetetlenül ritkák. A gyűjteményben mindössze két bonboniére található a mestertől. Az elsőként bemutatott, kissé laposabb tárgy festése magával ragadó.

https://www.folkartnouveau.com/component/sjk2filter/?Itemid=311&isc=1&xf_2=21

https://www.folkartnouveau.com/component/sjk2filter/?Itemid=311&isc=1&xf_2=40

A Majolikatelepen dolgozó művészeket bemutató sorozatot a héten Pásztor János szobrászművésszel folytatom, aki a budapesti Országos Magyar Iparművészeti Iskolában – ma a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem –tanult szobrászati ismereteket, de 1903-tól 1905-ig állami ösztöndíjjal a párizsi Julian Akadémia hallgatója volt. Hazatérése után Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol barátságot kötött Rudnay Gyula festővel, majd 1910-től Budapesten élt. Igazán nevessé legismertebb zsánerszobra, a Búcsúzkodás révén vált, amit már 1906-ban megvásárolt tőle a Szépművészeti Múzeum kiemelkedő kvalitása miatt. A Majolikatelep alapítója volt és Medgyessyvel ellentétben nemcsak a különböző alkotásainak sokszorosításával járult hozzá a gyár működéséhez, hanem aktív tervező művészként valóban alkotott is ott.

Pásztor János nevéhez fűződik a gyűjtemény számomra legfontosabb és legértékesebb darabja a vásárhelyi dekorral kifestett Kakas. A tárgyat – mint a legtöbb kiemelkedő HMV kerámiát – Horvay Tibor gyűjtötte és őrizte talán évtizedekig kerámiagyűjteményében. Tőle egy nagyértékű adásvétel keretei között Draskovits Déneshez került „betonbiztos”, kirobbanthatatlan helyre. Utólag visszatekintve a gyűjtői pályafutásomra ez volt az egyetlen tárgy az elmúlt 15 évebn, amit „mindenáron” meg akartam szerezni és a gyűjteményemben akartam tudni. Ennek az oka prózai volt: a feleségem az összes általa látott népi szecessziós kerámia közül ezt a Kakast tartotta a legtöbbre. Dénestől végül a beszerzési árnál is jóval magasabb értékű, extra ritka mezőtúri néprajzi tárgyakat magába foglaló csereügylettel sikerült kicsalogatni a tárgyat, aminek mind a mai napig boldog gazdái vagyunk. Érdekes adalék, hogy évekkel korábban már sikerült egy Kakashoz jutnom a vágyott darab kalkulált árának körülbelül huszadáért. Annak a festése kissé esetlenebb, mint a címképen bemutatott darabé.

Pásztor Jánoshoz köthető a gyűjtemény másik izgalmas egysége a Menyasszony sorozat is, ami ma már hat tagból áll, de képeken csak ötöt tudok bemutatni. Ugyanaz a figura, de egymástól teljesen különböző, kiváló kvalitású dekor díszíti a kerámiákat. Ismerek külöbnöző gyűjteményben további darabokat is, de két egyformát még nem láttam.

A Pihenő juhász figura a gyűjtemény egyik legnagyobb kiterjedésű figurális alkotása.

Zárásul Pásztor János által tervezett és szignált boroskancsót, illetve vázákat mutatok be. Talán ezek a munkák érzékeltetik a legjobban, hogy a 20-as években már befutott szobrásznak milyen sokat jelentett az, hogy valós alkotótevékenységet folytatva, a saját korlátait is átlépve járuljon hozzá a Majolikatelepen folyó munkához és emelje azt művészivé.

https://www.folkartnouveau.com/component/sjk2filter/?Itemid=311&isc=1&xf_2=35

1912 február 5-én írták alá Hódmezővásárhelyen az ott élő és a városhoz kötődő művészek azt a társulási nyilatkozatot, amelynek alapján a Majolikatelep megkezdhette működését. Az alapítók: Endre Béla – aki egyben kezdeményezője is a vállalkozásnak − Tornyai János festőművészek, Kallós Ede, Pásztor János és Rubletzky Géza szobrászművészek, Smurák József építész és Weisz Mihály csizmadia. Később Rudnay Gyula és Medgyessy Ferenc is csatlakozott a művészgárdához. A következő hetekben az előbbi művészekhez tartozó kerámiákat fogok bemutatni a gyűjteményből.

A sort -debreceni kötődése miatt - Medgyessy Ferenc szobrászművész munkáival kezdem, aki elsősorban kisplasztikái sokszorosításával járult hozzá a termékskála bővítéséhez. Ismertebb Hódmezővásárhelyen is készült munkái a Kölyökszörny, a Táncoló nők, a Kisbéka és a Macskák. Legutóbbi kivételével mindhárom típus megtalálható a gyűjteményben. A Kölyökszörny -amit a párizsi Notre Dame legendás vízköpői ihlettek- és a Táncoló nők egy-egy példánya jellegzetes vásárhelyi festést kapott, amit a művész kifejezetten nem kedvelt. Később -többek között- a terrakották népies „kipingálása” miatt tiltotta meg Medgyessy a tárgyak további gyártását és kötelezte a gyárat az öntőformák megsemmisítésére. A gyűjtemény kedves darabja a „zöld béka”, ami a kereskedelmi forgalomban szinte fellelhetetlenül ritka. A Kölyökszörny másik verziója valószínűleg egy „Zsolnay-féle” repesztett mázzal való kísérletezés alkalmával készülhetett. Érdekessége még, hogy egy ritka körpecséttel van jelezve a vásárhelyi eredet. Az utolsó képen mutatott Táncoló nők kakukktojás. Feltehetően nem Vásárhelyen lett kifestve, de annyira szép és különleges munka, hogy nem tudtam neki ellenállni. Talán Medgyessy nagy barátja Rippl-Rónai tervezte a mintát? Ha esetleg bárki tud közelebbit az alkotás születésének körülményeiről ne habozzon kommentelni.

Mindkét Kölyökszörny, illetve a vásárhelyi festésű Táncoló nők Horvay Tibor gyűjteményéből kerültek hozzám. Hálás köszönetem érte innen is.

https://www.folkartnouveau.com/component/sjk2filter/?Itemid=311&isc=1&xf_2=29